Csehország-Dánia

Euro 2020 negyeddöntő mérkőzés

2021.07.03. 18:00 [TV: M4 Sport]

A csehek meglepetésre 2:0-ás győzelmet arattak a jóval esélyesebbnek tartott Hollandia ellen a nyolcaddöntőben, bár ehhez az is kellett, hogy a hollandok emberhátrányba kerüljenek az 55. perctől. Mindkét góljukat ezt követően szerezték a csehek. Schick most is betalált – a csehek 5 EB-én szerzett góljából 4 az Ő nevéhez fűződik, s ezen a találkozón lehetősége lesz arra, hogy akár Ronaldót is beérje a góllövőlistán.

A dánok a jelek szerint kezdik magukat túltenni az Eriksen által okozott sokkon, és egyre jobban játékba lendülnek. Az EB-ét két vereséggel kezdték, de Oroszország 4:1-es legyőzésével sikerült túljutniuk a csoportkörön. A nyolcaddöntőben Wales ellen fölényes 4:0-ás győzelmet arattak.

A két válogatott legutóbb egy barátságos mérkőzésen 2016-ban találkozott egymással, akkor 1:1-es eredmény született. Tétmeccsen a 2014-es VB selejtezőiben találkoztak utoljára. Dániában nem született gól, de a visszavágón a dánok idegenben 3 gólt rúgtak a cseheknek.

Most is a dánok az esélyesebbek, de ha  a rendkívül gólérzékeny Schicknek sikerülne ismét gólt szereznie, alaposan megnehezítené a dánok győzelmi esélyeit.

Esélyek: (1) 25% | (X) 30% | (2) 45%

Legjobb oddsok: (1) 3,93 GGbet | (X) 3,26 GGbet | (2) 2,17 Unibet

Ki nyeri a foci EB-ét?

Végső győzelemre az olaszokat látják a legesélyesebbnek a szakértők. Az Unibet fogadóiroda 3,0-ás oddsot kínál a győzelmük esetén. Legkisebb esélyt a mai meccsüket megelőzően az ukránoknak adják. Érdekességként, 41 x szeres nyereményt nyerhetnének azok, akik Ukrajna végső győzelmére tippelnének az Unibet-nél, ha bejön az eredmény. Azaz pl. 25 ezer Ft-ra több mint 1 millió Ft-os nyereménykifizetés járna!

TeleBetAdmin
július 2, 2021
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük