Betis-Ferencváros Európa Liga

Az Európa Liga csoportkörének 5. fordulójában a mezőny egyetlen pont nélkül álló csapata – a Ferencváros – a Betis otthonába látogat. Nem lesz egyszerű dolga a zöld-fehéreknek, ha pontot, vagy pontokat szeretnének szerezni. Nagy a harc a G csoport továbbjutó helyeiért. Sajnos ez azonban a Ferencvárost nem érinti, ugyanis az már korábban eldőlt, hogy a tavaszi folytatásban nem lesznek érintve egyetlen nemzetközi kupasorozatban sem. A csoport többi szereplője azonban még kiélezett küzdelmet vív a továbbjutó pozíciókért. Ha a Leverkusen hazai pályán megveri a Celticet, akkor biztossá válik hogy csoportelsőként végezve jutna tovább. A Leverkusen, Betis, Celtic trió bármelyike lehet csoportelső és csoport harmadik is. Így sajnos a Betisnek is fontos lesz, hogy begyűjtse a kötelezőnek vélt három pontot a Fradi elleni meccsen.

A Fradi esélyeit csak az esélytelenség miatti esetleges felszabadult játék javíthatja. Hiába szerepel remekül a magyar bajnokságban és a kupában a Fradi, az azért kiviláglik, hogy nemzetközi szinten mérve a magyar bajnokság színvonala lényegesen elmarad a top bajnokságok illetve nemzetközi kupák színvonalától. Erőn felül kell teljesítenie a Fradi játékosainak, ha ma este a Betis ellen, vagy a zárókörben hazai pályán a Leverkusen ellen pontot akarnak szerezni és nem akarnak szégyen szemre egyedüli csapatként pont nélkül zárni az Európa Ligában.

Európa-Liga 5. csoportkör mérkőzések Esélyek és Oddsok:

—> Az aktuális, frissített oddsokért kattintson ide

Európa-Liga 11.25. 18:45
Betis – Ferencvárosi TC [TV: M4 Sport]
Esélyek: 32% – 28% – 40% ; Oddsok: 3,00 bet365 / 3,45 Unibet / 2,47 Betclic

Betis - Ferencváros

  • Betis nyer (64%, 7 Votes)
  • Döntetlen (27%, 3 Votes)
  • Ferencváros nyer (9%, 1 Votes)

Total Voters: 11

Betöltés ... Betöltés ...

Galatasaray – Olympique de Marseille [TV: RTL+]
Esélyek: 80% – 13% – 7% ; Oddsok: 1,23 Ggbet / 7,50 bet365 / 15,00 bet365
Crvena Zvezda – Ludogorec
Esélyek: 70% – 19% – 11% ; Oddsok: 1,40 Betclic / 5,04 GGbet / 9,00 1bet
Dinamo Zagreb – Genk Esélyek: 44% – 27% – 29% ; Oddsok: 2,25 Unibet / 3,74 GGbet / 3,40 bet365
Leverkusen – Celtic
Esélyek: 66% – 20% – 14% ; Oddsok: 1,48 Unibet / 5,00 Unibet / 7,00 William Hill
Lokomotiv Moszkva – Lazio
Esélyek: 21% – 26% – 53% ; Oddsok: 4,73 GGbet / 3,81 GGbet / 1,83 Betclic
Midtjylland – Braga
Esélyek: 39% – 28% – 33% ; Oddsok: 2,50 bwin / 3,50 Unibet / 3,00 bet365
Rapid Wien – West Ham
Esélyek: 17% – 22% – 61% ; Oddsok: 5,60 Unibet / 4,50 bet365 / 1,61 GGbet

—> Az aktuális, frissített oddsokért kattintson ide

Európa-Liga 11.25. 21:00
Olympiakosz Pireusz – Fenerbahce [TV: RTL+]
Esélyek: 56% – 25% – 19% ; Oddsok: 1,74 GGbet / 3,92 GGbet / 5,25 bet365
Bröndby – Lyon
Esélyek: 28% – 26% – 46% ; Oddsok: 3,44 GGbet / 3,75 bet365 / 2,15 William Hill
Frankfurt – Antwerpen
Esélyek: 69% – 19% – 12% ; Oddsok: 1,40 Unibet / 5,25 bet365 / 8,31 GGbet
Glasgow Rangers – Sparta Praha
Esélyek: 56% – 25% – 19% ; Oddsok: 1,76 Unibet / 3,90 bwin / 5,25 bet365
Leicester – Legia Warszawa
Esélyek: 82% – 13% – 5% ; Oddsok: 1,19 Betclic / 7,52 GGbet / 19,00 Unibet
Monaco – Real Sociedad
Esélyek: 37% – 28% – 35% ; Oddsok: 2,63 Betclic / 3,44 GGbet / 2,80 Unibet
PSV Eindhoven – Sturm Graz
Esélyek: 79% – 14% – 7% ; Oddsok: 1,24 Unibet / 7,00 bet365 / 14,42 GGbet

 

 

TeleBetAdmin
november 25, 2021
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük